Barcelona szállás

admin   2018-05-08   Nincs hozzászólás
Barcelona apartman

Barcelona apartman

1994-et írunk, amikor én 9 éves voltam, akkor jártam először Spanyolországban. Az utunk sem volt kevésbé kalandos, hisz a szüleim a 3 napos útnak kocsival vágtak neki. Még élénken él benne, az édesanyám aki a hatalmas térképet a motorháztetőre kiterítve nézte, hogy jó felé haladunk-e. Így jutottunk el Tossa de Mar csodálatos tengerpartjára, ami nem volt messze Barcelona városától. Gyerek szemmel látni az épülő Sagrada Familia vagyis Szent Család templomot leírhatatlan érzés. Felnőtt fejjel én is szeretném megmutatni a gyerekeimnek mindazon csodás helyeket, amit egykoron az én szüleim mutattak meg nekem. Nagyon kiváncsi vagyok, hogy az adományokból épülő templom mennyit változott majd negyed évszázad alatt. A mai fiatalság szerintem már inkább a repülőt díjazza, így nem volt kérdés, hogy mivel utazunk Barcelona városába. A Barcelona szállást online foglaltam a szallaskeres.hu oldalon, ahol egy szűkített kereső segítségével rögtön megkaptam adott időpontra, hogy mely szállásokon van még hely, így pár kattintással már tudtam hogy merre lesz a szállásunk.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!