Fogászat a 3. kerületben

admin   2016-08-24   Nincs hozzászólás

fogászati kezelések budapestMióta megszületett a kislányom még inkább afelé az álláspont felé fordultam, hogy a legfontosabb dolog az egészség. Elsősorban az övé, másrészt az enyém is, hiszen ha nem vagyok egészséges, hogyan vehetnék részt az életében, hogyan segíthetném a boldogulását. Szóval nagyon odafigyelek az egészségemre, rendszeresen járok szűrővizsgálatokra, és fogászatra is. A fogak rendben tartása nagyon fontos, hiszen ez a tápcsatornánk első szakasza, a kislányomnak is meg kell tanulnia, hogy vigyázzon a fogaira, így már pici korától tudatosan előtte mosunk fogat, és neki is adtunk a kezébe fogkefét amikor még csak épp bújtak a fogacskái, hogy szokja, rutinná váljon. Most már nagyobb, így azt is mindig elmesélem neki, amikor megyek fogorvoshoz, tudja, hogy ide járok nem messze a harmadik kerületi fogászatra és hogy ott van a doktorbácsi aki segít vigyázni a fogaimra. Már amikor megnyitom a takacsdental.hu honlapot, tudja, hogy anya most időpontot kér a fogászati rendelésre és utána eljátsszuk, hogy mik történnek majd a rendelőben és tudja, hogy a doktor bácsi mindig vigyáz arra is, hogy ne fájjon, ha valamit javítani kell a fogakon.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!