Kátyúkár baleseti kártérítés

admin   2016-01-08   Nincs hozzászólás

Azt gondoltam, hogy a nem régen felújított és az autószerelő által kiválónak szám-tó személygépjárművemnek semmi baja nem lehet a közeljövőben, de sajnos rá kellett döbbennem, hogy ez egyáltalán nincs így. A kátyús utakkal ugyanis nem számoltam, melyekhez az általam vezetett személygépjárműnek a legkevésbé van köze. Egy igazi csajos, városi kisautóval rohangálok ugyanis, mely szinte pihesúlyúnak számít a hatalmas kamionok mellett, melyek ugyanazokat az utakat használják különböző okok miatt. Ezek súlya (és persze az utak alapanyaga) miatt következik be a szakemberek egy része szerint az utak tönkremenése és a különböző problémák megjelenése. Nekem azonban a szervizből történő kiguruláskor nem említették ezt (férjem szerint nem is kötelességük, hiszen tudnom kellene) és sikeresen tönkre is tettem autó kerekét. Az első sokk után hívtam férjemet és a szervizt is, és egyöntetűen azt mondták, hogy mindenképpen keressek a kátyúkár miatt szemtanukat és készítsek nagyon sok fotót is, mellyel bizonyítani tudom azt, hogy ott jártamkor valóban volt kátyú azon a szakaszon.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!